100%-ban Támogatott Képzések

 

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával a 139/2008. (X.22.) FVM rendeletben lévő képzések 100 %-os támogatással vehetők igénybe. Érdemes átgondolni, hogy milyen képzéseket vehet igénybe, mint őstermelő, vagy mint alkalmazott.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében 2013. december 31-ig lehetőség van arra, hogy a vállalatok, önkormányzatok munkatársai, alkalmazottai, a lakosság, olyan képzésekben vehessenek/vehessen részt, amelyek segítségével új ismeretekre, szakmákra tehetnek szert. A képzés támogatott, azaz a képzésre jelentkező a tanfolyam és vizsga díját a képzés sikeres zárását követően visszaigényelheti. Amennyiben a vállalatnak/önkormányzatnak/résztvevőnek a díj előzetes befizetése nehézséget jelent, segítséget nyújtunk ahhoz, hogy külső előfinanszírozó bevonásával kezdhessék el a képzéseket. A lehetőség nem csak egy képzésre/évre érvényes, mert a támogatott képzést igénybe vehetők számára évente, személyenként 275.000.-Ft képzési keretösszeg áll rendelkezésre. A lehetőség tehát adott arra, hogy 2013. december 31-ig, akár évente vehessenek részt megújító-, új szakmát- vagy speciális ismereteket adó képzéseken.

A támogatás jogszabályi hátterét a 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet szabályozza.

Képzésben részt vehet: a mezőgazdasági termelő, az erdőgazdálkodó saját maga, vagy egyéni vállalkozó ügyfél esetén az általa képzésre kijelölt alkalmazottja, valamint nem természetes személy ügyfél esetén az általa képzésre kijelölt alkalmazottja, vezető tisztségviselője, tagja, családi gazdálkodó ügyfél esetén a családi gazdaság vezetője vagy tagja, mint meghatalmazottja útján.

Hamarosan Induló Képzések

Várható indulás Képzések megnevezése Helyszínek Óraszám Képzés költsége
Február Aranykalászos gazda (OKJ) Sárospatak 240 150.000 Ft
Február Gyümölcspálinka-gyártó (OKJ) Sárospatak 200 130.000 Ft
Február 80 órás Növényvédelmi Tanfolyam Vác 80 óra 75.000 Ft
Február Aranykalászos gazda (OKJ) Vác 240 óra 150.000 Ft
Február Fiatal mezőgazdasági termelők elindítása (b5) Budapest 14 óra 18.000 Ft
Március Évelő ültetvények telepítése (b4) Budapest 14 óra 16.000 Ft
Február Natura 2000 kifizetések (b10) Budapest 14 óra 18.000 Ft
Február Önjáró betakarítógép kezelője (OKJ) Vác 120 óra 86.000 Ft
Február Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő (OKJ) Vác 150 óra 100.000 Ft
Február Mezőgazdasági vontatóvezető Vác 96 óra 170.000 Ft
Február Beruházások az állattenyésztésben (b2) Budapest 14 óra 16.000 Ft
Február Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (b8) Budapest 14 óra 18.000 Ft

Kiemelt Képzések

Szűrés:
Kódszám OKJ szám Képzések megnevezése Helyszínek Óraszám Képzés költsége
h2 80 órás Növényvédelmi Tanfolyam Vác, Piliscsaba, Mátészalka, Kompolt 80 óra 75.000 Ft
an9 Alkalmazott számítástechnika gazdálkodók számára /alapfokú/ Vác, Piliscsaba, Mátészalka 38 óra 39.000 Ft
ao1 33 621 02 0100 31 01 Aranykalászos gazda (OKJ) Budapest, Piliscsaba, Vác, Kiskunhalas, Debrecen, Sárospatak 240 óra 150.000 Ft
ao132 31 541 01 0100 31 01 Bolti hentes (OKJ) Budapest 150 óra 115.000 Ft
an13 Élelmiszerbiztonsági ismeretek gazdálkodók részére Budapest, Kompolt 22 óra 19.000 Ft
ao11 31 623 01 0100 31 03 Fakitermelő (OKJ ) Piliscsaba, Vác, Mátészalka 240 óra 130.000 Ft
ao94 31 521 19 0010 31 01 Fejő- és tejkezelőgép kezelője (OKJ) Vác 150 óra 100.000 Ft
ao125 33 541 02 0100 31 02 Gyümölcspálinka-gyártó (OKJ) Budapest, Mátészalka, Panyola, Debrecen, Sárospatak 200 óra 130.000 Ft
ao78 51 621 01 0000 00 00 Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó (OKJ) Budapest, Vác, Kompolt 300 óra 160.000 Ft
ao69 54 581 01 0100 52 01 Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző (OKJ) Budapest 150 óra 100.000 Ft
ao83 31 341 01 0010 31 04 Inszeminátor (sertés) (OKJ) Sződliget, Floch Puszta 150 óra 130.000 Ft
ao84 31 341 01 0010 31 05 Inszeminátor (szarvasmarha) (OKJ) Sződliget, Floch Puszta 150 óra 130.000 Ft
an4 Kistermelői élelmiszer előállítás, elsődleges feldolgozás és értékesítés szabályai Budapest, Kompolt 22 óra 19.000 Ft
ao12 31 621 05 0000 Méhész (OKJ) Vác, Kiskunhalas, Debrecen 240 óra 160.000 Ft
ao5 31 521 19 0010 31 06 Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő (OKJ) Budapest, Piliscsaba, Vác, Kiskunhalas 150 óra 100.000 Ft
ao6 31 521 19 0010 31 07 Mezőgazdasági rakodógép kezelő (OKJ) Piliscsaba, Vác 120 óra 86.000 Ft
h1 Mezőgazdasági vontatóvezető Budapest, Piliscsaba, Vác 96 óra 170.000 Ft
ao10 31 623 01 0100 21 03 Motorfűrész-kezelő (OKJ) Piliscsaba 180 óra 110.000 Ft
ao8 31 521 19 0010 31 10 Önjáró betakarítógép kezelője (OKJ) Piliscsaba, Vác 120 óra 86.000 Ft
ao110 54 622 01 0100 21 01 Parkgondozó (OKJ) Budapest 120 óra 99.000 Ft
an8 Termékértékesítés lehetőségei, termelői csoportok alakítása, helyi termékek értékesítése Budapest, Kompolt 22 óra 19.000 Ft
ao41 33 215 02 0100 31 02 Virágkötő (OKJ) Budapest, Kompolt 180 óra 140.000 Ft